دانلود کتاب A sivatagok világa

A sivatag szó hallatán sokak képzeletében sivár homoktenger képe jelenik meg. A buckákon tevekaraván halad, fehér lepelbe öltözött hajcsárok kísérik az állatokat. Az emberek arcukat is kendővel bugyolálták be, csak a szemük előtt hagytak keskeny nyílást. A homokmező vibrál a hőségtől, de sehol egy árnyat adó fa, ahol a fáradt vándorok megpihenhetnének. Az ember torkát kiszikkasztja a száraz levegő, és kínzó szomjúság gyötri. Néha elhalványul a tűző nap, s irtózatos homokvihar kerekedik.

Mindez a sivatagnak csak az egyik arca. Van egy másik is, amely már nem ilyen zord, sőt ellenkezőleg: barátságos, szívet-lelket gyönyörködtető. Feledhetetlen látvány például egy napfelkelte a Szaharában ...

... Rőt fényű, óriás korong jelenik meg a horizont peremén. Átellenben a bizarr sziklatornyok mintha lángot fogtak volna - vöröslőén felizzanak. A távolban néhány karcsú pálma sziluettje bontakozik ki. A napkorong már derékig magasodik, mire a sziklatornyok levetik égő palástjukat, és felöltik szürke köznapi ruhájukat... A kifli alakú homokbuckák később ébredeznek, s aranysárga mezbe öltözködnek.

Amint a nap első sugarai a lábunkhoz érnek, megelevenedik körülöttünk az élettelennek vélt homok. Színes potrohú bogár fut keresztül előttünk, és egy kő tövében gyors lapátolással ássa el magát a homokban. Ha szerencsénk van, megfigyelhetünk egy sivatagi viperát, mely oly ügyesen temeti be magát, hogy csak a két nagy szeme látszik ki a homokból. Míg az állatok a közelgő hőség elől rejtőzködnek el, egy kavicsnak vélt különös növény éppen akkor bontogatja ki lilás szirmait. Hirtelen egy ugróegér szökell át a homokfodrok fölött.

Közben a távoli oázisból elnyújtott énekhangot hoz a hajnali szellő. A müez-zin szólítja imára híveit a minaret tornyából. Énekét egy szentségtörő szamár iázása zavarja meg. Azután csend, végtelen síri csend következik, csak a pálmák levelei susognak a szellők leple alatt...